• Egy fantom naplója

    Újjászületés

    Egy forró nyári éjszakán a csillogó, fekete körömcipő tűsarkai kopogtak egy párizsi utca macskakövein. Nina közelített a kávézó felé, fekete mini ruhájában, mely csak kissé takarta hosszú, fekete harisnyanadrágba bújtatott lábait. Már látta a kiszűrődő, káprázatos fényeket, melyek festékként ömlöttek az utca kövére. A kávézó már megtelt. Amikor belépett, örömmel köszöntötték. Ez egyfajta oázisként szolgált, ahol megpihenhetett. De nem volt sok ideje, mert a műsor mindjárt kezdődött. Elindult a csodásan kivilágított színpad felé, majd a mikrofon mögé lépett, és énekelt. Álom az álomban. Sok idő telt el, mióta szavakba öntötte a gondolatait. Azóta talált egy új világot. A világ, melyben eddig élt, már messze úszott tőle. Végtelenül távolinak tűnt, ahol…

  • Egy fantom naplója

    az idő homokszemei

    Hűvös reggelek és nehéz ébredések. A közelítő tél szorítása. Egy új cipő, egy új harisnya frissen bontva, ami bódító illatával csábít és elbűvöl. Aztán még egy kis parfüm is, mi tökéletessé teszi a bódulatot. És a kövön koppanó tűsarkak zaja. Lüktető agy, dobogó szív, üvöltő vágyak. Csendes őrület ez, mi elnyeli az embert lassan, de biztosan. A lakk pedig már ott piroslik a körmön buján, romlottan. És puha nőiességbe csomagolt Nina, lelkében űzötten, magányosan. Állandóan ugyanazzal a kérdéssel vívódva. Élet ez? És ha az, hová vezet? Már hat a bor és tompul a tudatos elme és már csak a körömcipő tartja helyén a lábat és a harisnya puha selyme simítja…

  • Egy fantom naplója

    kint

    Hirtelen elhatározás volt, mint ahogy az néha már előfordult Ninával. A kertben piszmogott, a gondolat megfogant és következő pillanatban már ott ült az autójában, fényes, bézs harisnyanadrágjában és egyik tűsarkújában. Koncentrálnia kellett. Vezetett már magassarkúban, de kellett pár perc, amíg megszokta. Az első kanyar után már minden rendben ment. Nem vállalt nagy kockázatot, de nem is lett volna bölcs olyan harisnyát venni, ami szemet szúr, ha valamiért mégis ki kellett volna szállnia valamiért az autóból. Vitte a papucsát is és csak a legközelebbi szupermarket parkolójáig szándékozott autókázni. Nem akart belefutni egy esetleges éjszakai közúti ellenőrzésbe. Nem is akadt semmi probléma. Hangtalanul suhant az autóban. Kezét puha combjain pihentette. A szűnni…

  • Egy fantom naplója

    nyári zápor

    Egy elcseszett nap és elcseszett életek. Ez járt a fejében Ninának, amíg a fülledt nyári éjszakán férfi énjébe bújva locsolta a kertjét. A keserűség csordultig töltötte a lelkét, mert ismét szembesült az ember gyengeségével. A gyarló, önző, hazug, csaló ember mivoltával. Látta, ahogy legjobb barátja lelkéből bugyog ki akár a forrongó láva. Nem tudott vele mit kezdeni és nem is akart, csak rossz volt szembesülni, mégsem ismeri legjobb barátját. Az Egó hatalmába kerítette a lelket. A lélek pedig gyenge. Mohón falja fel a önteltség. Hirtelen támadt az ötlet, mint egy apró fuvallat. Minden olyan békés és csendes volt. Az éjszaka jótékonyan rejtette köpenye alá Ninát bánatával együtt. Talán akkor csírázott…

  • Egy fantom naplója

    függőség

    Nina napok óta nem találta a helyét a világban. Leginkább azért, mert már egy hónapja félretette női énjét. Mint minden nyáron, Nina most is úgy tervezte, hogy elnyomja lelkének másik felét, hogy az örökös rejtőzködéstől elmeneküljön egy kicsit. Idén azonban valami hiba csúszott a számításba. Talán azért, mert elkezdett benne fejlődni valami, talán azért, mert a legutóbbi baráti társaságban töltött grillezésen, némi alkoholos bódulatban megosztotta nagy titkát legrégibb és legjobb barátjával, talán azért, mert nyomasztotta, hogy férfiként megint pofára esett egy nőnél, aki miatt megint szeretett volna átlagossá válnia. Az ok végül is teljesen lényegtelen. Nina nem volt önmaga az utóbbi időben. Nem tudott másra gondolni, csak a nőre. Crossdresserek…

  • Egy fantom naplója

    Éjszakai séta

    Nina napja úgy telt, ahogy szokott. Munkahelyén ült számítógépe előtt, szótlanul, munkába temetkezve. Amikor végzett, hirtelen elhatározással rákeresett a női maszkok kulcsszóra. Mostanában foglalkoztatta a gondolat, hogy be kéne szereznie egy ilyen álarcot. Látott már egy pár videót, amiben ilyet viseltek, azonban a legtöbb olyan esetlen, gagyi benyomást keltett. Ennek ellenére úgy döntött, kerűség el kicsit. Napok óta forgatta ugyanis a fejében, hogy meg kéne ismételnie két éve tett éjszakai sétáját. Akkor volt utoljára az utcán, mint egy lopakodó árnyék. Akkor olyan esetlen volt az egész. Túl átlátszó. Inkább vesszőfutásként élte át, mint élményként az egészet. Az a gondolat foglalkoztatta, hogy be kéne szerzeni egy rendes női parókát. Régebben rendelt…

  • Egy fantom naplója

    két fél egy üres

    Nina magába fordulva gubbasztott szombat délelőtt a foteljében, nappalijának nyugalmában. Nem volt jó kedve. Az ősz szomorkás hangulata rányomta bélyegét hangulatára is. Miközben bámult ki az ablakon, gondolataiba mélyedt, mint annyiszor. Elfogta az üresség érzése. Hiába bírt két fél személyiséggel, a kettő mégsem tett ki egy egészet. Pedig voltak barátai, még olyan is, aki Ninát is ismerte, mégsem tudta megmutatni senkinek sem a teljes képet. Pedig sokszor fantáziált róla, hogy az egyik baráti összejövetel után, amikor már megfelelően oldott az alkoholnak köszönhetően, hogy színre lép. Mondjuk akkor, amikor az egyik barátja éppen hosszasan ecseteli a társaságnak, hogy ő miért is nem tud párt találni, kimenne a hálószobába, bezárná az ajtót,…

  • Egy fantom naplója

    lélekvándorlás

    A szerelvény hangos csikorgás kíséretében gördült be az állomásra. Az ajtók halk sziszegéssel csúsztak félre. Nina kiszállt. Testén még érezte a szempárok fürkésző tekintetét, ahogy felkúsztak fekete, lakk körömcipője orrától a lábán haladva egészen a rövidke szoknyájáig. Léptei kopogását visszaverték a kővel borított falak. Átvágott az alagutak rendszerén, majd kilépett végre a napsütésre. A aluljáróból felfelé jövet a Deák tér felé vette az irányt. Lábait kellemesen melegítették az őszi nap gyengülő sugarai. Nina ma szabadságot vett ki. Csupán egy napot. Ennyi lazítást engedett meg magának. Az emberek közönnyel az arcukon mentek annyi felé, ahányan csak voltak körülötte. A legtöbbjük ügyet sem vetett rá. Szőkésbarna haja persze nem sajátja volt. Sötét…

  • Egy fantom naplója

    szombat

    Szombat reggel Nina frissen ébredt. Kikelt a ágyából, felült az ágy szélére és rápillantott a lábujjaira, mielőtt belebújt volna a papucsába. Figyelte a halvány rózsaszíne festett, pici lábujjakat, amik gyöngyházhoz hasonlóan, selymesen szórták szét a napsütést. Tegnap este festette ki őket, amikor elhatározta, hogy női énje színre léphet egy kicsit. Nem volt oka tovább várni. A nyár elmúlt, így annak valószínűsége is, hogy rövidnadrágot kellene felvennie. A kerti partik sora is megszakadt már. Nina megkezdte önkéntes, a következő nyárig tartó önkéntes száműzetését. Még egy darabig gyönyörködött a színes ujjacskák látványában, majd kivette a gardróbból az új harisnyáit. A bőség zavarában hirtelen nem is tudta, melyiket próbálja fel először. A hosszas…

  • Egy fantom naplója

    vásárlás

    Nina a számítógépe előtt ült a munkahelyén. A kollégái biztosan nem értették volna, miért nézeget női fehérneműket áruló oldalt. Hirtelen támad fel benne az érzés, hogy megnézze, talál-e valami újdonságot. Nehéz volt a benne hirtelen feltámadó érzésre racionális magyarázatot találni. Ilyenkor hétköznapi személyisége megszűnt és mássá alakult. Először is tetszett neki a hatalmas választék, a csomagolás, ahogy egy női harisnyanadrágot árultak. A képek, a fantázianevek,  melyek egy-egy darab borítóján megjelentek, mint Doris, Ada, Sabrina, Idalia, Diana. Aztán ott volt a sok gyártó, Fiore, Intimidia, Gerbe, DIM, Hudson, Cette, Chesterfield, Golden Lady, La Bourget, Mura, Transparenze, PP, Kunert. Mindegyik egy megfejtendő történet, egy kipróbálandó világ. Nina szinte elveszett a bőség zavarában…