az idő homokszemei
Hűvös reggelek és nehéz ébredések. A közelítő tél szorítása.
Egy új cipő, egy új harisnya frissen bontva, ami bódító illatával csábít és elbűvöl. Aztán még egy kis parfüm is, mi tökéletessé teszi a bódulatot. És a kövön koppanó tűsarkak zaja.
Lüktető agy, dobogó szív, üvöltő vágyak. Csendes őrület ez, mi elnyeli az embert lassan, de biztosan.
A lakk pedig már ott piroslik a körmön buján, romlottan.
És puha nőiességbe csomagolt Nina, lelkében űzötten, magányosan. Állandóan ugyanazzal a kérdéssel vívódva. Élet ez? És ha az, hová vezet?
Már hat a bor és tompul a tudatos elme és már csak a körömcipő tartja helyén a lábat és a harisnya puha selyme simítja a kezet, a kellemes erotikus bizsergés pedig a lelket.
