Egy elcseszett nap és elcseszett életek. Ez járt a fejében Ninának, amíg a fülledt nyári éjszakán férfi énjébe bújva locsolta a kertjét. A keserűség csordultig töltötte a lelkét, mert ismét szembesült az ember gyengeségével. A gyarló, önző, hazug, csaló ember mivoltával. Látta, ahogy legjobb barátja lelkéből bugyog ki akár a forrongó láva. Nem tudott vele mit kezdeni és nem is akart, csak rossz volt szembesülni, mégsem ismeri legjobb barátját. Az Egó hatalmába kerítette a lelket. A lélek pedig gyenge. Mohón falja fel a önteltség. Hirtelen támadt az ötlet, mint egy apró fuvallat. Minden olyan békés és csendes volt. Az éjszaka jótékonyan rejtette köpenye alá Ninát bánatával együtt. Talán akkor csírázott…