két fél egy üres
Nina magába fordulva gubbasztott szombat délelőtt a foteljében, nappalijának nyugalmában. Nem volt jó kedve. Az ősz szomorkás hangulata rányomta bélyegét hangulatára is. Miközben bámult ki az ablakon, gondolataiba mélyedt, mint annyiszor.
Elfogta az üresség érzése. Hiába bírt két fél személyiséggel, a kettő mégsem tett ki egy egészet. Pedig voltak barátai, még olyan is, aki Ninát is ismerte, mégsem tudta megmutatni senkinek sem a teljes képet.
Pedig sokszor fantáziált róla, hogy az egyik baráti összejövetel után, amikor már megfelelően oldott az alkoholnak köszönhetően, hogy színre lép. Mondjuk akkor, amikor az egyik barátja éppen hosszasan ecseteli a társaságnak, hogy ő miért is nem tud párt találni, kimenne a hálószobába, bezárná az ajtót, és megjelenne a legdögösebb tűsarkújában és harisnyájában. Leülne eléjük és nézné a döbbent kifejezéseket az arcokon.
Persze valószínűleg a drámai tetőpont után nagyon rossz irányba terelődtek volna az események. A legvalószínűbb, hogy megharagszanak rá, amiért ő annyi éven át becsapta őket. Merthogy nehéz ezt máshogy értelmezni.
Annak ellenére, hogy kedvelte barátait, néha nagyon unta már, hogy férfiként nem árulhatta el a legfőbb akadályt, ami meggátolta, hogy „normális” élete legyen.
Persze annyiszor eldobta volna már másik énjét. Ám sajnos a genetika, a hormonok, és nemi szerepek mind ellene játszottak. Mindig is érezték a nők, hogy valami nincs vele rendben. Nem tekintették potenciális ragadozónak, aki őket akarja megszerezni. Kicsit beláttak a függöny mögé. Nem tudták pontosan, mit látnak, de tudták, hogy ez az ember valami mást akar.
Nem tudták eljátszani a saját szerepüket. Pedig az életben a legtöbbször szerepet játsszunk. Szerepet, mely segít megkönnyíteni a mindennapi életet. Segít, hogy ne kelljen járatlan utakon haladni, amiről nem tudjuk, hová vezetnek.
De ha még talált volna is valakit, és végre kialakul egy tényleges vonzalom, akkor sem volt biztosíték arra, hogy nem fog visszatérni Nina. Mi történne, ha egy óvatlan pillanatban, amikor már összekötötték az életüket, elfogja az olthatatlan vágy, hogy felpróbálja párja egy harisnyáját. Újra ott találná magát egy kettős játékban.
Persze Nina is elindulhatna egy úton. Teret kaphatna, hogy kiteljesedjen. Igaz, az lenne a nehezebb út. Fel kéne rúgnia fokozatosan vagy hirtelen mindent maga körül. Barátai részben elfordulnának tőle. Munkahelyén elindulnának a szóbeszédek a rosszabbik fajtából. Összesúgnának a háta mögött: „Tudod, ő az a …”.
És hová vezetne az út? Valóban igazi nővé akarna válni? Mi van, ha elmúlik a vágy, ha kiszeret ebből a szerepből? Nem fordítható vissza a folyamat.
Nina már nem töprengett tovább a sehová sem vezető gondolatokon. Ideje volt vissza csöppenie a valóságba.
