szombat

Szombat reggel Nina frissen ébredt. Kikelt a ágyából, felült az ágy szélére és rápillantott a lábujjaira, mielőtt belebújt volna a papucsába.

Figyelte a halvány rózsaszíne festett, pici lábujjakat, amik gyöngyházhoz hasonlóan, selymesen szórták szét a napsütést. Tegnap este festette ki őket, amikor elhatározta, hogy női énje színre léphet egy kicsit.

Nem volt oka tovább várni. A nyár elmúlt, így annak valószínűsége is, hogy rövidnadrágot kellene felvennie. A kerti partik sora is megszakadt már. Nina megkezdte önkéntes, a következő nyárig tartó önkéntes száműzetését.

Még egy darabig gyönyörködött a színes ujjacskák látványában, majd kivette a gardróbból az új harisnyáit. A bőség zavarában hirtelen nem is tudta, melyiket próbálja fel először. A hosszas válogatás utána aztán egy vékony, lilára esett a választása.

A harisnya puhán simogatta a lábait, amint felöltötte. A rózsaszín körmök pedig huncutul bujkáltak a vékony harisnya alatt.

Aztán belebújt az egyik magas sarkú szandáljába, amit még tavaly vett, ám akkor még nem igazán tudta felpróbálni. Hangosan koppantak a léptei, ahogy elsétált a nappali nagy tükréhez.

Nina tavasz óta nem látta már magát így. Csak állt és nézte az elé táruló látványt. Persze látott már szebbet, és pontosan tisztában volt vele, hogy soha sem lesz olyan, mint egy igazi nő, akármennyire szépen is festi ki a lábkörmeit és mennyire szép harisnyanadrágot ölt magára, vagy magas tűsarkúba bújik bele.

Ám ez nem számított. A lényeg, hogy önmagát szépnek látta ebben a pillanatban. Szép volt és felszabadult. Nem is akart most ennél többet. Ez most neki elég volt.