tükörkép
–Ki vagyok én? – tette fel a kérdést magának a tükör előtt Nina, miközben szeme fel-alá cikázott testén.
Figyelte a domborulatokat, a sima combokat, a bokát, mi tűsarkú szandáljában végződött. Ekkor tekintet pirosra lakkozott lábujjain időzött egy darabig, hogy aztán újra felfelé kövesse a fekete harisnyába bújtatott láb vonalát.
Szinte tökéletes volt a látvány. Ha eddig nézte a képet, minden hibátlannak tűnt. Most az arcát figyelte. Próbált érzelmeket felfedezni, megtalálni a lelket az arc álarca mögött. De hiába. Nem tudta eldönteni ki nézett vissza, mert két embert, két lelket kellett volna megtalálnia egyetlen arc mögött.
Ha látta volna, akkor egy férfit és egy nőt lát. Egy férfit, ki magára öltötte a nők kelléktárának pár darabját. És egy nőt, aki soha sem született meg, és sohasem lépett ki a szabad levegőre. Egy nőt, akinek testén sohasem időzött egyetlen szempár sem a sajátján kívül.
